Nem szeretek olyan kiszámítható és unalmas lenni, hogy ha mindenkinek tetszik egy könyv, akkor az nekem is tetszik, és áradozom róla, ezért megpróbálom most elmondani, miért utáltam ezt a regényt:
1. Utáltam, hogy ennyire kegyetlenül valóságos. Mert tudtam ám nagyon dühös lenni a hozzáállására, de a Sorstalansággal szemben, ennél a regénynél teljesen egyértelműen kiütközött számomra, miért ilyen, és az is, hogy igaza van.
2. Utáltam, hogy lerángatott a földre. Mert bár talán nem ez volt a fő mondanivalója, engem nagyon megszólított a főleg a végén értelmezett gondolattal: mindenki feledhetetlenné akar válni. Én legalábbis igen. Mondhatom szerénykedve, hogy nekem már az is elég, ha valami nagyot alkothatok, ami fontos, a nevemre való emlékezés másodlagos, de hazudnék. Fáj arra gondolnom, hogy nem tudom a dédszüleim nevét, az üköket még annyira sem, és így tovább. Hányan voltak, mit dolgoztak, mit ettek, milyenek voltak? Ők a családom voltak, mégsem tudom, kik, és a feltételezés, hogy én is ilyenné válok, fájdalmas. De a végén helyretette a fejemben ezt az egoizmust, és tudatosította bennem, hogy az élet célja talán nem a halálon túlmutató életpálya felépítése, hanem az, hogy ha ilyet alkotni nem is tudunk, ne ártsunk másoknak. Ez a fejemben egyébként nem ilyen egyszerű, sőt, de megmagyarázni nem fogom tudni, jobb lesz, ha elolvassátok Ti is!
3. Utáltam, hogy kiszámíthatatlan. Mert lássuk be, azért az életben is, mindenhol, szeretjük tudni előre, mi vár ránk, és a regény olykor önmagán belül utal saját magára, és fityiszt mutat később, hogy "Bebebe! Nem úgy lett, mint gondoltad, igaz?"
4. Utáltam megszeretni a szereplőket. Baromira nem tudtam azonosulni a személyiségükkel, annyira más, mint amit az ember maga körül lát nap, mint nap, és mégis fejbe kólintottak, elhitették velem, hogy léteznek, és létezésükben valódi fájdalommal igaziak az érzéseik. Ettől pedig a papírokon túlmutató igazságokat rögzítettek a fejembe.
Azt hiszem, most már bevallhatom, hogy ezeket nem igazán utáltam, bár bizonyára teljesen egyértelmű volt. ... Unalmas vagyok, kiszámítható, bestsellerre ráharapó... De nem érdekel!
Hálás vagyok, mert azt hiszem, ismét megtudtam, miért is vagyok én magam olvasó. A napjaimmal arra törekszem, hogy fejlődjek, jobbá váljak, az életemet úgy élem, hogy ha könyvként olvasnám, a döntéseimkor ne sóhajtsak képzeletbeli olvasóként, hogy "Jaaaj, miért ezt csináltad?". Ahogyan a könyvben a betűket, az életet sem tudod megváltoztatni, nincs "mi lett volna, ha", bármilyen könnyű is feltételezések útján boldogabbá válni. Én szeretem, ha az olvasott regények tanulságai, az igazán fontosak legalább örökre bennem élnek, részemmé válnak, jobb emberré tesznek. Hiszem, hogy ez a könyv is ilyen, és sosem akarom elfelejteni, amire megtanított!
Ajánlás://
Korosztály: 14+ ^^ Miért? Nem könnyű érzelmileg, tanulságilag sem, s bár azt gondolom, fiatalabb olvasók is érthetik, minél idősebbként olvassa el valaki, annál nagyobb élmény. Lehet, tévedek... :)
Alkalom: Mindigolvasós. ^^ Miért? Ez egy új kifejezés lesz azt hiszem. Az a könyv, amelyiket jó leülni egyben elolvasni, de az is jó, ha dolgozunk, iskolába járunk is, amikor szabad percünk van, akkor kézbe vesszük.
Könyvtár/Saját: Saját. ^^ Miért? Biztosan akadnak majd percek, amikor le akarom kapni a polcról, hogy idézzek belőle, beleolvassak, vagy akár kezdjem elölről újra meg újra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése