Lenyűgöző. Ennyi. Mármint persze mindjárt kifejtem, de ez az egy szó is teljesen kifejező.
Hihetetlen erővel fejezi ki magát a fiatal Anne. Nem tudom, ki kételkedik benne, hogy ilyen fiatalon lehet így kifejeznie magát egy lánynak, és abban, hogy lehetnek-e ilyen gondolatai, de az illetők vagy férfiak vagy nem voltak fiatalok, mert igenis van ilyen.
De, hogy a lényegről beszéljek. Magával sodró stílus, hétköznapiság a világ legkevésbé hétköznapi életében. Amit hiányoltam a Sorstalanság olvasása közben, pedig ki akarta fejezni, az itt szerepel. A mindennapok egyformaságában, célok nélküli élet egy növésben lévő ifjú (lány) szemszögéből, aki kétségbeesetten vágyna életkorából adódóan a figyelemre, szeretetre, társaságra, szerelemre, mindezt görcsösen keresi a lehetőségeihez mérten, mégis józan ésszel, kedves humorral, reménnyel kezeli.
Életemben nem utáltam még ennyire egy könyv végét azért, mert tudom, hogy azért nem folytatódott, mert feljelentették őket, és elhurcolták. Féltem, hogy vége lesz, mert tudtam, a folyton bizakodó, utolsó pillanatban is optimista Annet és családját el fogják vinni, számukra teljesen váratlanul, és rendkívül élénken le is játszódott a szemem előtt az esemény. Azzal, hogy én befejeztem a könyvet, a történet megismétlődött, itt éreztem a bőrömön a múltat, mintha én is ott éltem volna velük abban a két évben, és most hirtelen vége.
Kedves Anne!
Szeretettel gondolok Rád, remélem, egyszer saját szememmel is láthatom a hátsó traktust, és ha még nem súgták a füledbe az angyaltársaid, akkor én mondom el: a vágyad valóra vált! A történetedet rengetegen ismerték meg, írónő lett belőled, még ha ezért a világ legigazságtalanabb rendszerének legigazságtalanabb árát is kellett fizetned. De mindig optimista voltál, ezért tudom, hogy boldoggá tesz a tudat, mennyire szeretünk!
Dórid
Már nagyon szeretném elolvasni ezt a könyvet, hiszen egy alapdarab. Szomorú ami ezzel a fiatal lánnyal és rajta kívül több ezer emberrel történt igazságtalanul. Hihetetlen, hogy régen milyen volt a világ és mindig rádöbbenek, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy nem kellett soha ilyen dolgokon átmennem.
VálaszTörlésSzuper lett a bejegyzés és a blogod is nagyon tetszik! Új követőd lett :)
Szia!
TörlésNagyon kedves vagy, örülök, hogy tetszett!!! Nagyon jól esnek a szavaid! :)
A Könyvtolvaj is hasonló témával foglalkozik, azt is ajánlom. :) Ha esetleg érdekel, vezetek egy videóblogot is, ott a Könyvtolvajról már beszéltem. :)
https://www.youtube.com/channel/UCpcmWpsTjoDXka52NRlw5eA