Na, csak végeztem vele. Nem volt semmi bajom a könyvvel, csak éppen sikerült úgy elkezdenem olvasni, hogy közben beteg lettem, elutaztam, megint beteg voltam, elkezdődött az egyetem, oda is olvasnom kell(ett), szóval előző éjjel fogtam magam, és a második felét egy huzamban végigolvastam.
Nagyon izgalmasnak találtam, azért is nem hagytam félbe, mert izgatott, mi is ez az egész, nagyon kíváncsivá tett.
Ennek ellenére azért nem vettem szívesen kézbe, mert rettenetesen tudott idegesíteni benne egy-két dolog. Leginkább az, mennyire erőltette az emlékek ellentmondásosságát, és minden alkalommal, ha külvilágból vett dolgok jutottak Thomas eszébe, akkor odaírta, hogy "Megint egy dolog, amire emlékszik, de emléket nem tud hozzá kapcsolni.", vagy valami hasonlót. Ez a harmadik ilyen után már nagyon idegesített.
Aztán az is zavart, hogy nem engedett a könyv gondolkodni. Egy rejtélyről szóló regénynél fontosnak tartom azt, hogy a szemfüles olvasónak lehetőséget adjon a rejtély megoldására. Ennek ellenére ez képtelenség volt, mivel az útvesztő formáját nem láttuk, és ha valaki végigolvassa, tudhatja, hogy a megoldásra egyszerűen vizuális megjelenítés nélkül lehetetlen rájönni.
Úgyhogy egy pontot túl már persze pont azért olvastam végig, hogy rájöjjek, rájöhettem-e volna vagy ha nem, akkor mi ez az egész, szóval mégiscsak jól volt ez megírva, de ennél nem több, nem kevesebb. Egy izgalmas történet, aminek a folytatására is kíváncsi leszek. Ennyi, de azért ajánlom. Tehát:
Ajánlás://
Korosztály: Bárki. -- Miért? Mert valóban izgalmas kis kikapcsolódás.
Alkalom: Amikor kikapcsolódni akarsz. -- Miért? Mert teljesen jó alapanyag hozzá.
Könyvtár/Saját: Saját. -- Miért? Sorozatoknál azért szeretem, ha minden kötet meg is van, amit elolvasok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése