Veronica Roth: A beavatott

Bocsánat, csak most jutottam el odáig, hogy leüljek írni, egyébként már kiolvastam pár napja a könyvet.

Egy barátnőm ajánlásának köszönhetően keltette fel az érdeklődésem, annyira izgatottan vártam, hogy félbehagytam az előtte olvasott könyvet, mert nem bírtam várni erre. Féltem az izgatottságtól, mert azt sokszor - legtöbbször - csalódás követi, de szerencsére most nem így volt. Pozitívan sem csalódtam, pont olyan jó és izgalmas volt, mint számítottam rá.

Az irodalmi rész (fordítást is beleértve):

A fordító nem igazán tudott mit kezdeni a címmel igazából. Az eredeti cím (Divergent) azt jelenti, elfajzott, de úgy gondolta, ez magyarul nem megfelelő könyvcím, hát szimplán az lett, hogy A beavatott. Ez nem áll igazán messze a tartalomtól, nem is annyira spoileres talán, bár mind a két szó körülbelül a 20-30. oldal körül kap jelentést, így nem is tudom, miért akadtam fenn ezen a kérdésen annyira. A könyv során végig jól van fordítva szerencsére - természetesen (?) - a divergent, és a szó a szövegkörnyezetben már nagyon jól megállja a helyét, a hangzása, jelentése tökéletes.

A szöveg gördülékeny, nem akadozik, nincs egyetlen felesleges mondat sem. Van benne leírás, de épp annyi, hogy tudjuk, a főszereplő (Beatrice/Tris) hol is van egyáltalán, mégis teljesen éles kép rajzolódott ki a szemem előtt a helyszínekről. Szerettem, mert pont annyi volt a leírás, amennyi még a filmszerűen megjelenítő agyam számára is befogadható volt, nem érte el azt a jókais, tolsztoji, stb. szintet, amikor az első két mondatban már látsz mindent, amit kell, de ő még írja, hogy a jobb lábadnál lévő virágon hány szirom van, meg egyébkéntis a fák lombjai nem egyszerűen zöldek, hanem fű- és mohazöld keverékei, és ebbe az egész kavalkádba belefájdul a fejed, és mire a leírás végére érsz már azt sem tudod, hol is vagyunk, és amúgy sem látod a 10 szirmú, "mohafűzöld" fákat, mert csak egy rétet látsz, ami egy erdő szélén van. Lényeg a lényeg, a szöveg pörgős, érdekes, izgalmas.

Fordulatokban sincs hiány, mert bár ezek jó része kiszámítható, amolyan hollywoodi fordulat, amikor tudod, hogy jó a vége, meg egyébként is sejtetve vannak a dolgok, mégis az adott pillanatokban sikerült lélegzetvisszafojtva olvasnom a sorokat, azokon futtatni ezerrel a tekintetemet, hogy minél előbb megnyugodjak, a feltételezéseim beigazolódnak-e. Ettől függetlenül értek meglepetések, de ezeket meghagyom a még beavatatlanok (haha) számára.

Filozófia:

Igen, szóval ez is egy amolyan antiutópia. Az eléggé zavart, hogy a városról, a történelméről, a külvilágról nem tudtunk meg semmit, a fülszövegből tudtam meg, hogy egyáltalán melyik városról van szó, nem mintha számítana, de akkor meg miért írja a fülszöveg? Mindegy. Bízom benne, később ez ki lesz fejtve, sőt, egészen biztos vagyok benne (hiszen, aki nem tudná, ez egy trilógia első kötete).

A Szép új világ antiutópiáját juttatta ez az eszembe. Amikor igazán nem is tudod eldönteni, ez valóban ANTIutópia-e, vagy szimplán utópia, sőt esetleg kifejezetten pozitív, és a világnak így kéne működnie. Mitől nehéz ez a kérdés? Mert az adott világkép lakói boldogok boldog tudatlanságukban. Mert lehet, olvasóként, tudatos emberként borzalmasnak tűnik, szánalmasnak az adott univerzum tagjainak élete, de ha oda születsz, és Te magad is részese vagy annak a neveltetésnek, annak a genetikai formának, akkor bizony lehetsz boldog egy ilyen világban. S valóban, nem ez az élet igazi célja a köztudatban? Számomra személy szerint nem.

A világ lényegét az képzi, hogy öt csoportra oszlik... Nem a világ, csak egy város. A bátrak, az önzetlenek, az őszinték, a műveltek és a barátságosak csoportjai azért váltak külön, mert úgy gondolták a történelemben valakik egy valamilyen háború után, hogy a béke úgy tartható fenn, ha mindenki tartozik egy eszme, egy erkölcs csoportjába, s aszerint vannak nevelve szigorban. A nevekből persze adja magát, egy-egy csoport tagjai tulajdonképpen mit tesznek, hogyan élnek. Az őszinték a háborút a hazugságoknak tulajdonítják, az önzetlenek az önzőségnek, a bátrak a gyávaságnak, a műveltek az ostobaságnak, a barátságosak pedig az ellenségeskedésnek. (Lecsupaszítva.) De mint minden működő világban, itt is előbb-utóbb megjelenik az emberi öntudat, hatalomvágy, ellenségeskedés, és természetesen azok, akik az első birtokában vannak (azaz az öntudat) azok veszélyt jelenthetnek, így megtalálásuk, kimondhatjuk, likvidálásuk különösen fontos.

A jól működő, tökéletes rendszer sem tökéletes. Mert lássuk be, egyének vagyunk, hiába vagyunk erkölcsösek, s ragaszkodunk egy eszméhez, ami klasszikus értelemben csodálatosan erényes, ám nem lehet egy ponton túl skatulyába helyezni az egyént, az egyéniséget, s előbb-utóbb kirobban.

Nagyon szeretem ezt a témát, ezt a tökéletes rendszerkeresést, mivel azt hiszem, nem lehet egyszerűen csak az élet értelmét keresni, nagyobban gondolkodva: a világ értelmét kell keresni, s lássuk be, eddig nem igazán látszik egyféle rendszer sem jónak. Mert vagy az egyén van elnyomva, vagy túl nagy a szabadsága. S tulajdonképpen a cél egy biztos, boldog jövő kialakítása a jövő nemzedékeknek is, de a boldogság, a nyugodt helyzet annyira szubjektív, hogy nehéz ezt 7 milliárd emberre alkalmazható rendszerbe sűríteni. Ahogy azt a regény is mutatja, még párezerbe sem.

Még a számokra kitérve egyébként, az volt számomra a legnagyobb baki. Mert nagyon lekövethetetlen számomra ez az egész. Az egy dolog, hogy a szerencsén múlik, s valószínűleg minden évben egyforma arányban kerülnek egy csoportba friss felavatottak. De megtudjuk, hogy a bátrak közé évente csak 10-en léphetnek be. Ha feltesszük, hogy ennek a dupláját beengedi egy másik csoport, az akkor is évente csak 60 ember (márpedig ennél többet a történet számomra nem engedett számolni), s ezzel igencsak nehezen fenntartható egy ilyen nagyváros társadalma, gazdasága. De ha fel is tesszük, hogy még többen kerülnek más csoportokba, a bátrak évente 10 embere nem értem, hogyan tudja az egész város biztonságát biztosítani, illetve egyáltalán biztosítani mindent, ami a kötelességük közé tartozik még.

De én hiszek az elbeszélőnek, hiszek Trisnek és Veronica Rothnak, hogy ez ki van találva, nem kell kukacoskodni kérem, mert nem ez a lényeg, s igaza van annak, aki ezt gondolja, nem is akarok ilyen lenni, ezért csak annyit mondhatok, hogy nagyon szerettem, nagyon tetszett, s alig várom a további köteteket (mármint azt, hogy a kezembe kerüljenek), valamint a filmet.

Ajánlás://

Korosztály: 14+++ - Miért? Mert 14 fölött már biztosan érdekes, izgalmas lesz, s valószínűleg emészthető, s a sok plusz utána azt jelzi, hogy onnantól kezdve bármelyik korosztály számára élvezet. (Lányok az E/1 lányelbeszélője miatt előnyben, de a fiúk se hagyják ki!)

Alkalom: Bárhol, bármikor, de legjobb, ha akkor, amikor nem baj, ha le kell tenni. - Miért? Mert elkap a történet, és legjobb, ha egyszusszra le tudod dönteni, mint a sörkihívás résztvevői (egyébként ez valami borzalom) a korsó sört.

Saját/könyvtár: Saját. - Miért? Könyvtárból olvastam ezt is, de még biztosan neki fogok később esni újra, mint a HP-nak, és ezért nem árt, ha megvan saját példányban. De ha máshogy nem, könyvtárból vegyétek ki, csak óvatosan, mert én is előre kellett, hogy stipizzem a könyvtárosnéninél, mert rengetegen pályáznak rá, és kb. sosincs benn.